2009. november 3., kedd

In between sex vagy Fogalmamsincs

Péntek este kánszörtön voltam.
Komoly, nívós bulira kell gondolni - aztán gyorsan elfelejteni.
Na, nem az együtesekkel volt a gond, meg enm is a helyszínnel. Csupán a szervezéssel akadtak kisebb méretű problémáim. tekintve, hogy a hatalamas tömegben elég volt egyik kedvenc gitárosomnak hátrasandítania a válla fölött, hogy kiszúrjon.

Viszont öröm az volt, mert tényleg komálom ezeket a solymári metál harcosokat.

A koncert minősége ellen sem volt kifogásom, az ellen viszont igen, hogy meg akartak itatni kb fél deci vodkát velem. Csak így a'la nature...kikértem magamnak, mert ettől a mennyiségtől én már fejtetőre állok. Nagy nehezen aztán kierőszakoltam mellé egy másfél deci narancslevet, és a koncert végére már meg tudtam állni a sajt lábamon.

Mikor vége lett a koncertnek hirtelen olyan, minek is vagyok itt hangulat kerekedett..izé ..nem tom hogy mondjam, szóval ki akartunk ülni egyik barátnőmmel beszélgetni az előtérbe, hogy a pasik nyugodtan pakoljanak.
Oktatófilm ment ott, amit a pultos és alkesz bácsik tányérnagyságú szemekkel figyeltek.
Így "hirtelen" mégis inkább benn akartunk maradni, ott meg a két vendég együttes tagjai örültek egymásnak. Na jó, nem volt az komoly dolog, csak egy baráti ölelés. Nekem mégis ez volt az első gondolatom: in between sex. Rögtön fel is merült, hogy ez milyen jó zenekar név lenne.

Kicsivel később, mikor ismeretséget kötöttünk egy zenekar közeli testvérrel, egy újabb név körvonalazódott: fogalmamsincs. Ugyanis eme kissé illuminált illető megnevezte a másnapi koncert szereplőit: M.W.S. és fogalmamsincs.

Ezeket a neveket levédetem :D



Ezután elkövettem egy baklövést, el akartam menni enni. Mivel sajnos én voltam itthon, így egy hamburgeressel kevesebb helyet látogathatok. Na, nem mintha felháborítóan viselkedett volna az a 7 részegf pasi, akivel betértem... Csak csupán lazák voltak, mint a Riga lánc.

Hajnali 1-kor már könnyes búcsút váltottunk.

Alapvetően sajnálom, hogy most sem maradtam velük afterpartyzni, bár bizonyára romantikus lett volna, és az ivararány is kitűnő...De hátha legközelebb.

És Dávid, ha kíváncsi vagy rájuk:
http://www.youtube.com/watch?v=-nlJoLIwGqA

:*

2 megjegyzés:

  1. Jawohl! Ezt a klippppet már ismertem, és már első látásra tetszett nagyon! Tökjó arcok lehetnek ezek az emmdabüljűessz-ék! :) Sa muzsikájuk is szerethető! :)

    VálaszTörlés
  2. Ittenem, Ittenem, ezt nekik is le kék írnod, bisztosan örvendenének neki.
    Na, jó, majd én közvetítem.
    (És köszke, hogy olvasol!)

    VálaszTörlés