Még jó, hogy szabin vagyok.
Így ugyanis nyugodtan lehet menni a kertbe égetni és fűrészelni.
Tegnap még élveztem is, de komolyan. Olyan szépen sütött anap, nem volt szél, haladt az égetés, vékony ágakat kellett fűrésznyelni...
Ma viszont...
"Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek"-et lehetett volna dudorászni, ha nem féltem volna, hogy a nagy fogvacogás közepette leharapom a nyelvecskémet.
Ráadásul az a nyűveteg Flórián (alias: tűz) nem volt hajlandó meggyulladni. Aztán mikor már a fagyhaláltól rettegtem és bementem a házba megállapítottam, hogy ott még a leheletem is látszik...szóval csak visszatértem a tűz mellé, ami szerencsére éledezni látszott.
Néhány könnyet el is morzsoltam az égő diólevelekért-hősiesen bevallhatom mindezt, tekintve, hogy kényszerítettek. Hogy kik? A diólevelek. A szemembe fújták a füstöt a kis galádok, megbosszulva ezzel, hogy szép sárgulási kor helyett én tűzre vetettem őket.
A tűz meg egyébként állandóan szépnek talált, ezt abból gondolom, hogy bármelyik oldalra álltam, rám szállt a füstje. De mivel nem vagyok bolond, hogy álljam, egészen egy ringlispílre hasonlítottam, mert rohangáltam körbe-körbe.
Ennyit a mai napról, a többit más címen, más betűvel ;)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése