Vannak, akik azt szokták nekem mondani, mikor lázasan ecsetelem, hogy épp milyen képtelenségeket hordtam össze álmomban, hogy ők bizony nem szoktak álmodni.
Volt, hogy sajnálkoztam ezen, hiszen milyen lehet csak úgy, álmok nélkül aludni. Valahogy el sem tudtam/tudom képzelni, hisz én minden éjjel álmodom valamit, ami reggelig biztosan megmarad, van, hogy sokkal tovább is emléxem rá. Olykor olyat álmodom, amit már álmomban tudom, hogy álmodtam.
Rendszeresen álmodtam például azt, hogy lebegek a lépcsőház két fordulója között, ahelyett, hogy a korláton átesve lezuhannék - persze mindig koppanás lett a vége, de nem zuhanással kezdődött. Azután visszatérő álmaimban egy házban mászkáltam, amit csak évekkel később ismertem fel, hogy a Nagymamámék társasháza, ahol addig soha nem voltam az emeleten. Régebben rendszeresen álmodtam azt, hogy futásból repülni kezdtem, és rettegtem, hogy meglátják az emberek, hogy én csak ott lebegek a főutca felett. Na meg kifejezett kínszenvedés volt lejutni a földre ebből az állapotból. Ja, és előszeretettel szoktam itt a városban mászkálni, ami tudom, hogy ez a város, mégsem találok benne semmit ott, ahol most van, de mégis tudom mindenhova az utat. De erről ennyit.
Mostanság viszont jobb szeretnék azok közé tartozni, akik nem álmodnak, vagy legalábbis nem marad meg az emlékezetükben annyira, hogy akár csak egy morzsányit is elő tudjanak belőle hívni.
Az, hogy olyanokkal álmodom, akik valamilyen esemén kapcsán előtérbe kerültek, az egy dolog. Az is egy dolog, hogy előkerülnek újra és újra a voltok. Na, de hogy az is megjelenik álmaimban, akit nagyon nem kívánok sehol se látni, és ráadásul úgy, hogy mr álmomban tiltakozom a szitu ellen, amiben vagyunk - az már mégis csak durva.
Szóval, szeretnék nem emlékezni némely álmaimra, főleg az ilyenekre nem. Vagy, ha már mindenképen emlékezni kel rájuk, akkor legalább álmodnék olyanokat, amiknek semmi, köze nincs a valóvilágomhoz, mind szereplőkre, mind pedig helyszínekre nézvést.
