2009. október 3., szombat

Volt szerelmek éjszakája

Mióta azt hiszem, hogy túl vagyok ama tökkel ütött fajankón, állandóan zaklatnak a "volt-ok" álmaimban. Ráadásul ilyenkor eléggé ki vagyok szolgáltatva az Sors az minden szeszélyének.
Azért ritka baromság volt, hogy a megrögzötten szingli "ex-detetszel" pasi a legjobb (határozottan párral rendelkező) barátnőm pasija legyen, aztán nyíltan ölelgessen eme leányzó szemének látására, és közben kijelentse, hogy neki neje és gyerekei vannak...

Ma egyébként hiper-szuper rendes csaj voltam. egyszer sem szóltam be egyetlen munkatársamnak se, pedig lett volna mit megmorognom, de inkább csak csináltam a dolgaimat, na meg kicsit a másét is, de ez is a javamra válik majdan. (Habár, annyi minden fog majdan a javamra válni, hogy tele van már vele a paLLás....)

Megállapítottam munkából az élelmiszer diszkontba tartva, hogy egész jól nézek ki ebben a kord nackóban. Persze lehetséges, hogy csak a kirakat üvegeit csinálták olyanra, hogy az ember jól nézzen ki benne. tekintve, ha vékonyabbnak tetszik, akkor majd biztos megveszi a bent feszülő dögös dresszeket, és hátha nem lesz kép a bőrös felezettjén, hogy visszavigye, mert mégse nem olyan jó, mint az ott benn tűnt, még 8 eladó rágta a fülét... de én most akkor is azt mondom, hogy meg vagyok elégedve a kinézetemmel. Akinek meg nem tetszik az bekaphassa, és mivel engedékeny vagyok, azt amit akar. :P

Ma nagy örömömre - 8 hónap alatt először - Red hot chilli pepperst hallgathattam egy szám erejéig a céges rádióból. Ez igazán nagy szó, végre egy életképes zene. Na, jó akad néha, de főleg német trutyadékok... Van egy szám, régen mindig 3/4 7-7 között játszották, hátha állva elalszik a nép, ami olyan, mintha 5 másodpercenként 10 másodpercre megakadna a tű - valami förtelem.
Persze nem várhatom el, hogy a fülemnek igazán tetsző rock és metál muzsikát bömböltessenek, mert az ugye nem annyira vevőcsalogató, de hogy állandóan csak nyálas szerelmes nótákat játszanak, ez már mégis csak több mint elég. Előre rettegek a karácsonyi daloktól, a mézes puszedlik már megérkeztek, félek hamarost a zene is követi majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése