Egy méltatlan nap méltó megkoronázása

Kezdődött minden azzal, hogy a telefonom megkattant. Bár mióta nézegetek újat, mintha sejtené, hogyí hamarosan kikerül a rendszeres használatból, egész normálisan működött. Visszatérve: tegnap este beállítottam az ébresztőt 7-re, hogy 8-ra kényelmesen beérjek dolgozni. Leellenőriztem, hogy biztos minden rendben van-e; vasárnap ki van- pipálva, 7,00 van-e beállítva, be van-e kapcsolva az ébresztés. Mivel mindent rendben találtam, lefeküdtem aludni. Folytattam ezt a tevékenységet egészen 7,45-ig, amikor is Anyukám szólt, hogy hányra is megyek dolgozni?

Szóval kapkodtam, mint az állat. A taxiba is úgy vágtam be magam, mintha a halál üldözne. De szerencsére gyorsan megtettük kocsival azt a 2-3 km-t, így elsőként érkeztem meg a bolthoz.

A nap gyönyörű volt, szakadt az eső, mégis elég sokan látogattak ki hozzánk. Munkám is volt annyi, hogy azt sem tudtam hol áll az eszem.

Így történt, hogy idegességemben, hogy még mindig nem vagyok kész, elütöttem egy egyszeri vásárlásra szóló bónt. Enyhe idegbaj jött rám, a Főnökasszonyra meg erőteljes, megjegyzem totál jogosan. Szóval egy 10 percnyi várakozás után találtunk orvoslatot a dologra - tán minden rendben is van, de én akkor is kegyetlenül szarul érzem magam emiatt.

Majdnem egy órával később húztam ki magam a melóból, mint kellett volna, ráadásul az a szar telefonom meg lemerült, így haza se tudtam szólni, hogy élek, csak eddig dolgoztam...

Fáradt vagyok, és nyűgös. Lassan úgy érzem, hogy egy tökéletlen nulla vagyok.

Szabadítsátok ki Willyt! sokadik epizód

Hihetetlen megtiszteltetés ért engem a kora hajnali 10 óra tájban.

Nem elég ugyanis, hogy arra ébredtem, hogy anyám majdnem lekési a helyi járatot...aztán velem közli az orvosom, hogy vagy patkoljak el, vagy hagyjam már rá ezt az idióta hipochondriámat (úgy érzem valaki woodoobabázik velem és keresztbe-kasul szúrkálja az mellkasomat ill. hátacskámat), esetleg látogassak meg valami természetfeletti gyógyítót, hazaérek, épp pihegni akartam a Hupikék Törpikék soron következő epizódja előtt, mikor sógorom telefonál, hogy de menten de mán eresszem ki a házból, mert őt bizony bezárták.
No, hát akkor lóra pattanás előtt még egy gyors telefon, ahol a morc hang rögtön megváltozott, mikor közöltem, hogy csak a húga kereste az osztályvezetőjét.
Mire az ajtóig jutok üzenetem elérte testvérkémet, aki elárulta, hogy új a frizkója, mióta kicsi párja leordította a haját, hogy a teremburába zárhatta be őt, amikor az édes állatok is éheznek.
Szóval pattantam biciklire, rohantam elemózsiával orvosnál rekedt JóAnyámhoz, felmarkoltam tőle tesóék lakáskulcsát, és téptem a város harmadik szegletébe.

A kapu zörgésre aprócska, ámde jól harapó német juhászuk menten ki akart szabadulni az utcára, amit csak pórázzal utál látogatni, és bárgyún nézett rám "hát te meg mit keresel itt, pláne kulccsal" tekintettel. Aztán hamarost napirendre tért a ritka jelenség (mármint az én látásom) felett, és eldöntötte, megmutatja nekem, hogy még mindig piszkosul élesek a fogai, ezt a csizmámon kezdte produkálni. Szomorúan konstatálta, hogy én is ragaszkodom a régi előadáshoz, a "nem harap a kutya" címűhöz, de azért jól elvoltunk.

Ezt látva a macskák is felbátorodtak, és előmerészkedtek a biztos rejtekből (a kutyaházból) és leültek felborzolt hátszőrzettel nézni, amint játszik velem az eb.

Miután a sok rohanástól, és kutyanyáltól némiképp megszáradtam, megköszöntem a lehetőséget, hogy végre én játszhattam a "hős megmentőt", mert Willy szerepét már igencsak untam, miután pár éve Anyám rendszeresen elvitte mindkettőnk lakáskulcsát, így én rendre otthon ragadtam (akár iskolából is), mígnem egyik nővérem meg nem szánt és el nem tekert hozzám, hogy kiengedjen.


Ezenkívül:

Ma én voltam a látványosság az udvarunkban. Persze két (együtt) 12 éves lány próbálkozott, de én erősebbnek bizonyultam.
Ugyanis halált megvető bátorsággal az ablakpárkányon egyensúlyozva pucoltam az ablakot. Ami nem is volt olyan nagy szám, hisz az erkély meg a szúnyogháló ott volt védőnek. Na, meg amúgy is ez a méter kilencven magasság nem nagy cucc :D De tériszonyomat tekintve nekem ez is halálmegvetés, a negyediken soha nem játszottam ilyet. Viszont a földszint biztonsága sarkall ilyen látványos tettekre.
A lényeg csak az, hogy a két leányzó hamar belátta, hogy nem vetélytársaim, és ellibbentek a gyér közönséget számláló udvarról, miután a "majdnem emósok vagyunk" felkiáltásukra sem lett vagy száz hódolójuk, akik megállapították volna, hogy "jé, de menő bigék vagytok Ti". Így egyedül maradtam a porondon, nagy sikert aratva, egy szomszédban lakó kétszer is elment 10 percen belül az ablakunk alatt - hogy feltűnést ne keltsen nem oda-vissza.

A napom amúgy csendes nyugalomban telt, csupán az első emeleten leszakadt plafon maradványait kellett felsepernem.
Meg is állapítottam, hogy szeretek szabadságon lenni, kár, hogy csak máig tartott.

Volt szerelmek éjszakája

Mióta azt hiszem, hogy túl vagyok ama tökkel ütött fajankón, állandóan zaklatnak a "volt-ok" álmaimban. Ráadásul ilyenkor eléggé ki vagyok szolgáltatva az Sors az minden szeszélyének.
Azért ritka baromság volt, hogy a megrögzötten szingli "ex-detetszel" pasi a legjobb (határozottan párral rendelkező) barátnőm pasija legyen, aztán nyíltan ölelgessen eme leányzó szemének látására, és közben kijelentse, hogy neki neje és gyerekei vannak...

Ma egyébként hiper-szuper rendes csaj voltam. egyszer sem szóltam be egyetlen munkatársamnak se, pedig lett volna mit megmorognom, de inkább csak csináltam a dolgaimat, na meg kicsit a másét is, de ez is a javamra válik majdan. (Habár, annyi minden fog majdan a javamra válni, hogy tele van már vele a paLLás....)

Megállapítottam munkából az élelmiszer diszkontba tartva, hogy egész jól nézek ki ebben a kord nackóban. Persze lehetséges, hogy csak a kirakat üvegeit csinálták olyanra, hogy az ember jól nézzen ki benne. tekintve, ha vékonyabbnak tetszik, akkor majd biztos megveszi a bent feszülő dögös dresszeket, és hátha nem lesz kép a bőrös felezettjén, hogy visszavigye, mert mégse nem olyan jó, mint az ott benn tűnt, még 8 eladó rágta a fülét... de én most akkor is azt mondom, hogy meg vagyok elégedve a kinézetemmel. Akinek meg nem tetszik az bekaphassa, és mivel engedékeny vagyok, azt amit akar. :P

Ma nagy örömömre - 8 hónap alatt először - Red hot chilli pepperst hallgathattam egy szám erejéig a céges rádióból. Ez igazán nagy szó, végre egy életképes zene. Na, jó akad néha, de főleg német trutyadékok... Van egy szám, régen mindig 3/4 7-7 között játszották, hátha állva elalszik a nép, ami olyan, mintha 5 másodpercenként 10 másodpercre megakadna a tű - valami förtelem.
Persze nem várhatom el, hogy a fülemnek igazán tetsző rock és metál muzsikát bömböltessenek, mert az ugye nem annyira vevőcsalogató, de hogy állandóan csak nyálas szerelmes nótákat játszanak, ez már mégis csak több mint elég. Előre rettegek a karácsonyi daloktól, a mézes puszedlik már megérkeztek, félek hamarost a zene is követi majd.