Ahol az Anyukám felnőtt, ott mondogatták, hogy "az élet cukor, csak tudni kell szopogatni."
A tegnapi fenomenális estém után megjegyeztem, hogy én szopok, igen erőteljesen, de az én cukrom legalábbis hányás ízű, bár hozzátettem a kísértet ízű rosszabb lehet.
Azt nem is mondtam, valami hihetelen insporáció folytán tegnap írtam a "gaz csábítónak" néhány sort, mire reagált sajátos védekezésével. Na, akkor elszakadt a cérna, olyat írtam neki válaszba, hogy asszem többé nem kell tartanom attól, hogy ismerősöm lesz. :D
Nem bánta meg. Sőt. Jobb is, hogy végre kimondtam egy csomó dolgot, ami fojtogatott. Talán pont ezzel lépek a "gyógyulás" útjára.
(Bár ez még nem annyira jelentkezik, na de nem várhatok csodát...)
A mai napom amúgy gyönyörű volt. Menten szétrobban a fejem, felidegesített az egyik vezető, és még jó pofát is kellene vágnom mindenhez. Ma erre nem vagyok alkalmas.
Sőt, amilyen fáradt vagyok, az írásra se...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése